HUN   ENG

Az energetika a társadalom és a gazdaság azon alapvető része, amely az emberi civilizáció fejlődésének elengedhetetlen részévé vált az elmúlt századok folyamán. Ahol az energia nincs jelen, ott nem létezik technológia, ahol pedig nincs technológia, ott fejlődés sincs.

Meggyőződésünk, hogy az energetika a XXI. század olyan területe, ahol az általunk képviselt megoldások már nem csak a termelő berendezések fejlődését jelentik, hanem olyan, környezet-, és energiatudatos, felelősségteljes gondolkodást is, amely figyelembe veszi az emberiség által eddig okozott környezeti-, és globális károk mértékét, azok esetleges felszámolását, valamint további károk okozásának csökkentését, végső esetben megakadályozását.

E felelősségteljes gondolkodásmód része a jelenlegi infrastruktúra megújítása, felelősségteljesebb használata, valamint az új energiatermelő, energiatároló, és energiafogyasztó berendezések, valamint a berendezések infrastrukturális fejlesztése során egyéb technológiák (IT, stb.) eredményeinek alkalmazása.

Az AWE Mérnökszolgálati Kft. és annak dolgozói elkötelezettek a fent leírt folyamatok iránt. Magunkra a korszerű energiatárolás, elosztás és felhasználás ügynökeiként tekintünk, mind partnereink, mind a teljes nemzetgazdaság szempontjából.

Tovább

Aktuális projektjeink